Vasárnap. Délben keltem. Egyből kipattantam az ágyból, megreggeliztem , felöltöztem, és indultam is le a strandra, a kék bicómmal. Meséltem már a biciklimről? Hát nagyon csodás kis járgány. Baba kék színű, női vázas, olyan klasszikus kormányos, és az elején van egy kosár, mindig is vágytam egy ilyen biciklire, olyan romantikus. Ez az én kis paripám, ehhez drapp színű rövid len ruhát húztam, és így hasítok az országúton előre.
Szombat este megnéztem a térképen, hogy milyen irányba kell elindulnom a strandra, és 25 perc tekerés után oda is értem. Nagyon jó élmény volt, az idő kellemes, meleg, 28 fok, most nem volt magas a páratartalom, és a szél is lengedezett.
A tengerpart felé tartva az út szélén újépítésű , csodás, lakóparkok épülnek. Lényegében 25 percig egyenesen kellett tekernem, aztán megláttam a tengert. Ez a tengerpart egyszerű volt, nem voltak sokan, csak helyiek, megint én voltam az egyedüli fehér . A homok csontszínű , a víz elég hideg volt. Rajtam volt egyedül bikini , a helyiek ruhában fürödtek. Ettől egy kicsit fusztrálva éreztem magam, a gyerekek néztek, aztán pár perc után megszokták a jelenlétem, és élveztük a csodás vízparti élményt. Mindenki a magáét. Én el kezdtem óraterveket készíteni a hétfői napra. Több féle variációt dolgoztam ki, jeleneteket játszottam le a fejembe. Eszembe jutott az az idő,amikor a fősulin csináltuk ugyanezt.
Összesen 3 órát töltöttem a parton, aztán elindultam hazafelé. Gondolatok cikáztak a fejembe. Először csak egyszerűek: Mit fogok enni? Huh de meginnék egy kólát! Veszek is egyet, ha hazaértem. Aztán, hogy meg kell kérdeznem Rachelt, hánykor megyünk a suliba? Hova gyűjtjük a szemetet? Aztán eszembe jutott, hogy totál egyedül vagyok. Gyorsan el kezdtem mondogatni a mantrámat, hogy helyre tegyem a gondolataimat: „Ott vagyok, ahol lennem kell, azt teszem,amit tennem kell!”
Mégis csak visszatértem: mit keresek én itt? Mit akarok bizonyítani? És kinek? Magamnak? Miért? Miért nem lehetek normális? Miért nem tudok szeretni valakit, gyereket szülni és elleni szépen, nyugton? Vagy kiépíteni az egzisztenciámat Londonban és megállapodni,mint ahogy a felnőttek teszik? Miért ? Miért? Miért? Aztán megint beugrott: „Ott vagyok, ahol lennem kell, azt teszem, amit tennem kell!”
Közben odaértem az árushoz,ahol a tegnapi kaját vettem. Megint eszembe jutott, hogy nem kell itt vagánykodni, hogy össze vissza eszek, mindenfélét. Én európai vagyok, 2 nap után nem válok thaiá, nem csavarodik a DNS spirálom ellenkező irányba. A fenébe is! Én, én vagyok! Kemény vagyok, bátor vagyok, magyar vagyok!
Talán poszt traumás stresz, ez jött ki rajtam.
Hazaértem e-maileket írtam, skype beszélgetéseket folytattam, hajat mostam. Rachel is beköszönt. Ő nagyon büszke volt rám, hogy így feltaláltam magam. Ez jól esett, nagyon!
Megbeszéltük a holnapi nappal kapcsolatos információkat, én pedig lefeküdtem.…
Az éjszaka nem sokat aludtam, valószínű az időeltolódás miatt még mindig nem állt helyre a bioritmusom. Ideges is voltam, a szomszéd antiszociális pasi is hajnali 3-kor kezdett skype beszélgetésbe. Nyűgösen ébredtem, nah.
Ugyanakkor már túl akartam lenni ezen az első napon. Olyan érzésem volt,mint amikor általános iskolásként szeptemberben kezdtük az évet, a nyári szünet után. Gyomorideg.
A kis kék bicót Rachel használta, nekem maradt a zöld gagyi, aminek törött a pedálja és a gumija is lapos.
Első nap! Úristen! Mielőtt még elindultunk volna az iskolába, Rachel visszafordított az ajtóból, hogy szoknyába kell mennem, nadrágba nem lehetek. Ok. Gyorsan átvettem egy szoknyát, bézs színű, térd alatt érő, rakott szoknya. Mondom, jó lesz? Mondja jó jó. Fehér inget vettem fel, és a hajamat kontyba kötöttem.
Letekertünk az iskoláig, 5 perc volt az út. Már a gyerekek gyülekeztek, sokan, gyorsan bemutattak a munkatársaimnak, én kapkodtam a fejemet, egy nevet se tudtam megjegyezni. Mosolyogtam. A gyerekek fél 8 kor elénekelték a himnuszt az udvaron, minden nap ez a program. Jópofák voltak. Közben bemutattak annak a tanárnak,akinek az osztályát fogom tanítani, ő volt az ex lady boy. Most épp pasi külseje van, de igazi nő. Komolyan. Taníthatná, hogy éljük meg a nőiességünket. Riszál, kacag, kedves, és elegáns. Bírom nagyon.
Első óra. A gyerekek csupán csak 20 perc késéssel érkeztek meg. Jó volt az óra, lefektettem az alapszabályokat, amíg én beszélek,addig mindenki más csöndben van. Bemutatkoztam, beszélgettünk, játszottunk, mindenkit bevontam az órába. Nem volt rossz, de ahhoz képes, hogy 50 perc helyett 30 perces volt az óra, elfáradtam. Aztán mentem a következőre 09.20kor. Itt a tanár asszisztensem az a thai tanár volt, akivel elmentünk vacsorázni a megérkezésemkor. Jól ment az osztállyal. Kicsit fegyelmezni kellett őket ugyan, de a végén minden ok volt. Kivéve persze azt, hogy Bow, a thai tanár megjegyezte, hogy ez a szoknya nem lesz jó, mert túl vékony, és átlátszó…Ahh..ezen a ponton a Ciszteres élményeim jutottak eszembe, és majdnem elbőgtem magam, ő meg hozott nekem egy új szoknyát…vagyis inkább zsákhoz hasonlítanám…
Most megyek, kezdődik a következő órám…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: