Make love, no war …

Jó reggelt mindenkinek, helló kedd.

Hullámvölgyes hangulatom volt múlt héten.

Érzékenyen érintenek az európai események, és nagyon elszomorít az ukrajnai helyzet.

Igaz 2008 óta nem nagyon éltem huzamosabban otthon, de nekem romantikus fixaideálom van az egész Kárpát-medence iránt. Csodálatos nép vagyunk, hihetetlen tudással, történelemmel, és bölcsességgel. Napról napra egyre határozottabban születik meg bennem az elképzelés, hogy haza kell mennem, és otthon kell kezdenem alapozni az Életemet. Tegnap már nézegettem is az ingatlanokat Tihanyban, és megtaláltam az álom házat, álom kerttel, azt hiszem úton van a csoda felém, ami segítségével közöm lesz, ahhoz a házhoz.

Szóval igen az én Magyarországom, az a csodás kis ország ott Európa szívében, hm. Nagyon szerencsés és hálás vagyok, hogy Magyarországon születtem, ott tanultam, ott nőttem fel. Olyan magas szintű tudásra teszünk szert az oktatási rendszer által, ami világszinten megállja a helyét. Büszkeséggel hirdetem a magyarságomat, kihúzom magam és azt mondom, „Magyar vagyok.”

Ugyanezt üzenem az összes határon túli magyar barátomnak, ismerősömnek. Tudnotok kell, hogy magyarok vagytok, hogy hatalmas értéket hordoztok magatokkal. Ti nem lehettek sehol sem kisebbség, mert büszkén kell viselnünk a magyarságunkat. Köszönöm az összes határon kívüli magyarnak, hogy fenntartják a csodás nyelvet, és a tradíciókat. Köszönöm, hogy magyarabbak a magyarnál. Most úgy érzem nehéz idők jönnek, megpróbáltatások sorozata újra, ahol egyetlen út van,az összetartás. Össze kell adnunk,amink van, és imádkozni, imádkozni Istenhez …a békéért.

Fel kell hagynunk a panaszkodással, a sírással, és az energiáinkat valami pozitív képbe fektetni. Hisz, te sem akarnál egy sötét otthon a felnövő gyerekednek? Legyünk hálásak azért, amink van, és kész.

Kapásból hálát adhatunk, hogy fehér embernek születtünk. A bőrszínnek még most, a 21 században is presztizs értéke van, és mint olyan a fehér ember a társadalmi hierarchia csúcspontján áll. Európainak lenni meg különösen „előkelő”. Európa maga a kultúra, maga a történelem.

A Thaiföldön eltöltött hetek során, észrevettem, hogy több időm van magamra. Nem vagyok eleget egyedül ugyan, de többet,mint a nyugati életem során. Nagyobb hangsúlyt fektetek az érzelmeimre, a megérzéseimre, a fusztrációmra, az örömömre.

Folyton vizsgálom magamat, hogy reagálok adott helyzetekben, megnézem az emberekkel való kapcsolataimat, mit adok és mit kapok tőlük. Hasznos ez a kívülről szemlélődés, mert sokszor észreveszem, hogy hibákat követek el: önzően viselkedek, nem figyelek eléggé, görcsösen kapaszkodok egy elképzelésbe, vagy elvárásokat támasztok adott dolgokkal szemben. Szóval érzékelem azokat az emberi hibáimat, amelyeket mindenki elkövet, és azzal, hogy szembe nézek velük, próbálom korrigálni is. Van amikor 1 napba telik, mire leesik, hogy „nah most, mekkora hülye voltam, személyeskedésnek vettem/ veszem a felém irányuló impulzusokat.”

Persze sokszor nehéz túl lépni ezen, -mármint nem személyeskedésnek venni, azt amit kapunk másoktól-, sokszor betalál egy-egy mások által elejtett mondat. Ilyenkor úgy érzem magam, mint amikor tükörbe nézek és, látok valamit,ami nem tetszik. Korrigálni szeretném, de ehhez persze idő kell, nem megy „egyik napról a másikra”.

Elfogadás.

Mi , a nyugati társadalom gyermekei képesek vagyunk azt,amink van biztosnak venni, nem is gondolunk bele, hogy más, valahol a világban ugyanezért a dologért imádkozik. Azzal, hogy átutaztam Ázsiába, szembesültem azzal, hogy itt az emberek 90%-a kevesebb pénzből él, mint a magyar minimálbér. Szóval barátaim, adjatok hálát azért amitek van, és próbáljatok meg nem sóvárogni valami olyan anyagi dologért, ami nincs.

Nem kell messzire mennünk, jelen pillanatban Ukrajna, a velünk határos ország, határon túli magyarokkal olyan szituációba kerültek, hogy imádkoznak békéért, otthonért, családért, életben maradás.

Gondolkozz barátom, gondolkozz, tanúsíts együttérzést!