Koh Phi Phi

Hajnali 7kor indult a hajóm Koh Phi Phire,Phuketről! 11re értem a szigetre,csodálatos látvány fogadott,ez maga a Paradicsom!Türkíz kék víz, fehér homok, napsütés… Apró sziget, kis sétáló utcákkal, sikátorokkal! Fél órába telt,mire megtaláltam a hostelemet,amit már korábban lefoglaltam! A hostel bárja az óceánra nézett,nagyon hangulatos volt! Elég fáradt voltam,mivel előző hajnalban 4ig fenn maradtam, és 6.30kor kelnem kellett már.A szigeten zajlott már a Songkran,mindenki vizet fröcskölt,elszabadult a pokol,minden sarkon emberek álltak,vízi puskával a kezükben… Átverekedtem magam a tömegen,és megérkeztem a hostelbe, kellett egy óra pihenőt tartanom!Vagy kettőt!  

Még Phuketen megbeszéltem egy találkozót 3ra Koh Phi Phin egy fiúval, aki 32 éves,svájci. ( Nem írom le a nevét, mert tudom, hogy belekukkant a blogomba, és nem akarom, hogy ráismerjen a nevére és kérdezősködjön később, hogy mit írtam róla. Mostantól csak A.ként emlegetem majd.) A. a haverjával nyaralt a szigeten,mint kiderült mindketten elváltak!Hősömnek van egy 6éves fia,normális esetben ilyenkor már elszáll a lelkesedésem és elrohanok. Most mégsem tettem, hallgattam, nyugodt voltam, valami olyan béke kerített hatalmába, amit akkor érzel, amikor egy ezer éve ismert baráttal töltöd az időt.Nagyon jól éreztem magam a társaságában,megebédeltünk,söröztünk! Bírtam a humorát,és azt hogy beszólogatott..valahogy ez az őszinteség tiszteletet ébresztett bennem és még több időt akartam eltölteni vele!

Ebéd utàn söröztünk még,fél 6ig együtt voltunk. A. magas, gyönyörű kék szemei vannak,a haja barna,de úgy is jól áll neki,ha csak beletúr…és az a pajkos mosoly,ami kicsit gyermekies, fogai hófehérek,egyedül a borosta teszi férfiassá az arcát…Tetszik az egész fiú,valahogy nem érzek belső feszültséget vagy ellentmondást amiatt,hogy elvált és van egy fia! Vele akarok lenni,ma!! Egyébként is holnap lejár a holidaye és repül vissza Svájcba! Ebéd után feszegette a kérdést, hogy akarok-e több időt tölteni vele,- mert Ő szeretne. Lévén, hogy egymagam utazok, nem ismerek rajta kívül senkit ezen a szigeten, vele pedig jól érzem magam, örömmel mondtam igent az invitálására.Fél nyolckor találkoztunk egy hajónál. Mindig ez a hajó volt a találkozási pont, apály idején be lehetett sétálni, egészen a hajóig… Dagály idején, pedig a vízen volt ez a hajó. Kezében két doboz Chang sörrel fogadott, leültünk a partra, már sötét volt, a szomszédos étteremből kiszökő fény, ránk világított, amíg a parton ülve szürcsölgettük a sört, és a talpunkat, a sós víz simogatta. Jelentéktelen kis történeteket osztottunk meg egymással, majd valamilyen oknál fogva felálltunk, és a kezemet nyújtottam felé, hogy táncoljunk a szomszédos klubból játszott zenére…Pörgetett, forgatott ott a homokban, ketten voltunk csak, és nagyokat nevetett. Aztán átvette az irányító szerepet ( mivel Ő már 1 hetet eltöltött a szigeten, átvette az idegenvezető szerepét, hmm és mondhatni nagyon jól csinálta.) Első állomásunk a part után az Ír kocsmába vezetett. „Ki kell próbálnod a Bucketet!” –lelkesedett. ( A bucket egy homokozó vödörnyi alkohol, kábé egy liter koktél lehet.) Rögtön rendelt is egy „Mai Thait!” Igaza volt imádtam, az ír kocsmát is, épp focimeccs ment, mindenki rátapadt a képernyőre… Olyan angliai feelingem volt…Aztán egy ponton – szinte egyszerre- éreztük, hogy a véráramba bekerül ez az alkohol. Össze vissza nevettünk és bohóckodtunk. Jah, igen mert időközben rendeltünk még egy Bucketet.

Az én hősöm ezek után, nagyon eszénél volt, és határozottan kijelentette, hogy mostantól csak vizet iszunk, és így is volt.. az este hátra levő részében mindent megtett annak érdekében, hogy hidratáltak legyünk, és nagyon figyelt, hogy nem érezzem magam rosszul. Azt hiszem ezen a ponton volt az, hogy én kész voltam, szuperszexinek találtam ezt a lojális „vigyázok rád” lépést.

Ahogy vége lett a focimeccsnek, amit az ír kocsmában néztünk, lementünk a tenger partra, ahol kezdődött a Fire Show. különböző mutatványokkal kápráztatták a turistákat a helyi thaiok, amit én ámulattal néztem. Majd a szórakozó külföldieknek lehetőségük volt, égő karikán átugrálni, és a lángoló léc alatt limbózni. ( Ezt a részét nem élveztem annyira, mivel sok baleset történt amiatt, hogy ezek a fiatalok lényegében részegek voltak.)

Maga a Fire Show, lélegzetelállító volt, a fények, és azok a thai fiatalok nagyon tehetségesek, és tudják, mit csinálnak, szóval tátott szájjal néztem őket. A. közbe el-el kapott egy táncra, a homokban. A fiatalok egészen éjfélig játszottak a tűzzel.

Aztán sétáltunk egyet a parton, amikor A. megragadta a kezemet és mondta, hogy mutatok Neked valamit, és húzott magával, fel a lépcsőn egy szálloda udvarába, egy medencéhez. Kicseleztük a biztonságiakat, és ott álltunk a medence partjánál, a kilátás az óceánra, lélegzet elállító volt… Mosolyogtam. Én be akarok menni a vízbe! – jegyeztem meg. Rám nézett A. Hezitált, aztán lejátszottunk egy jegyző könyvet, ha esetleg valaki rajta kapna bennünket, eljátszuk a hülyét, vagy, hogy itt szálltunk meg a hotelben. Néztem, ahogy agyal, szemmel láthatóan mérlegelt,… Hát ez kész! Mosolyogtam rajta! Túl sokat aggódsz.- mondtam. Majd levettem a ruhámat, a Songkran miatt fürdő ruha volt alatta, és bementem a vízbe, majd mosolygot, és hozzá tette: “Miért, ne?!” És jött utánam ő is… Ott úszkáltunk a sötétben, a csillagok alatt, a Hold növőben volt, majdnem Telihold volt…

Kettő körül elköszöntem Tőle, és vissza mentem a hostelembe. Másnap már írt reggel, hogy találkozzunk, el akart köszönni tőlem, én bementem a városba megebédelni, aztán kifeküdtem a partra, majd 3 kor találkoztunk a hajónál.Nagyon nyugodtak voltunk, megköszönte az estét, és az egész napot, amit együtt töltöttünk. Ott álltunk egymás mellett. Megbeszéltük, hogy olyan volt ez az elmúlt 24 óra, mint amikor két tinédzser találkozik egy nyaraláson, egyetértettünk, hogy mindketten nagyon jól éreztük magunkat, de ennek így nincs értelme. Semmi értelme, mondogatta Ő is én is… Valahogy úgy mondogattuk, mintha meg akartuk volna egymást győzni arról, hogy helyes az, ha az eszünkre hallgatunk… A végén már volt valami vicces ebben az egészben. Elengedtem. Abban a tudatban, hogy látom még, tudom, hogy fogok vele találkozni… Tudom és kész. Erről nem akarok többet beszélni.

Miután elköszöntem A.-tól a hostelemben szocializálódtam. Mondhatni nagy sikerrel, tényleg elég jó kis kapcsolatot építettem ki mindenkivel, többnyire angolok voltak körülöttem, és az angliai múltamnak köszönhetően elég könnyen szóba elegyedtünk, és sok közös pontot találtunk. Vasárnap az egész brancs kiment bulizni, az Ír Sörözőben kezdtük az estét.. Mindenki össze-vissza kavart, káosz volt az egész de nagyon jól éreztem magamat. Aztán lementünk a partra. Nagyjából ez a menetrend ismétlődött 3 napon át, annyi különbséggel, hogy vasárnap este rendezték az év egyetlen Full Moon partyját Koh Phi Phin. Teljesen őrült estébe csapott át, egyébként  régóta vallom azt, hogy a Telihold hatással van az ember mentál állapotára. Ezen az éjszakán mindenki megőrült… Ezt a party menetet 3 napig bírtam, negyedik nap kiköltöztem a hostelből, és kivettem egy szobát egy hotelben, fenn a dombon. A hotel tulaja, egy thai hölgy,-miközben felvezetett a szobámba arról kezdett el mesélni nekem, hogy a Tsunami miatt építette a hotelt a dombra. Majd visszaemlékezett arra a bizonyos 2004. december 26-ára, amikor jött a Tsunami. Beszéltem már az apály-dagály jelenségről… Lényegében Koh Phi Phit úgy kell elképzelni, mint egy öbölt. Azt mesélte a szálloda tulaja, hogy a Tsunami napján, apály volt, és szinte semmi víz nem volt az öbölben, a víz teljesen visszahúzodott. Aztán egyszer csak jött egy hatalmas hullám, ami mindent elvitt.. Mesélte, a hölgy, amikor rápillantottam az óceánra, onnan fentről a domb tetőről, a szállodai szobám előtt… Hatalmas erő, és láttam, hogy a víz épp vonul vissza felé-akárcsak azon a Napon. Megborzongtam, végig futott a hátamon a hideg. Majd a hölgy részvéttel a tekintetében átadta a kulcsot. Én lepakoltam a szobában, majd az ablakból szemléltem a Naplementét. Gyászt éreztem. Vagy valami furcsa szomorúságot, ami lehetett azért is mert már fáradt voltam, vagy a korábban hallott történet a tsunamiről, vagy mert arra a filmre gondoltam, az Impossible-re.

 Az ötödik napon már nagyon fáradt voltam, a minden napos bulizástól, és úgy éreztem jó lesz folytatni az utamat, ennyi elég volt. Lényegében mit adott nekem Koh Phi Phi? Megismertem egy fantasztikus pasit, életre szóló élményt kaptam Songkran és a Full Moon Party által, belecsöppentem egy őrült utazó közösségbe, ahol mindenki ugyanúgy gondolkodik, mint én-már,ami az utazást illeti. Életleckét kaptam abból, hogy milyen kicsi porszemek vagyunk a gépezetben, és mi van akkor, ha a víz az Úr. Csodás volt. Fantasztikus emberekkel ismerkedtem meg, de úgy éreztem az utolsó napon, hogy ideje visszavonulni a csiga házamba.

Köszönöm Koh Phi Phi!