Krabin egy orosz lánnyal laktam, 3 napig. Krabi csodás volt. A kedvenc állomásom. Láttam magamat sétálni az utcán, és láttam magamat, ahogy ott élek. A csodálatos természet, a semmiből égnek álló szikla tömbök, a mély zöld színekben pompázó dzsungel, az a megmagyarázhatatlan finomság, puhaság. Az itt élő thai közösség nagy része muszlim. Ez először nagyon meglepett, mivel Thaiföld többnyire buddhista. Ám itt dél- Thaiföldön, Malaysia hatása a muszlim vallás beszivárgása. Krabi szerelem volt első látásra.
Az orosz lányt Rooshanának hívják, és szinkronokat készít amerikai filmekhez Oroszországba. Online dolgozik így bárhol lehet a világban, bárhonnan tud dolgozni. Szerencsésnek tartottam. Épp határidős munkája volt, amire még 2 nap állt rendelkezésre, szóval emiatt elég elfoglalt volt, amit én nem is bántam, hisz az őrült Koh Phi Phi élmény után rám fért egy kis magány. Első körben elvittem a szennyesemet a mosodába, majd megebédeltem, és beültem egy kávézóba online perceket tölteni. ( Ezt egyébként megfelelően nyugodt környezetben imádom csinálni.) Krabin húsvét környékén voltam. Elvoltam így magamban délután 5-ig, aztán “hazamentem”.
Megbeszéltük, hogy este 8kor elmegyünk egy élőzene koncertre a szomszédos faluba. Rooshana említette, hogy van nála egy másik, ukrán lány is. Mariana, aki “roofer”. Hm. Néztem kérdőn. A roof tetőt jelent… De ki a roofer? Olyasvalaki, aki felhőkarcolók, és egyéb épületek tetejéről fényképeket csinál különböző városokról… Váó, ezt nagyon érdekesnek tartottam.
Rooshana nem eszik semmi mást, csak nyers zöldségeket és gyümölcsöt. Ennek az életmódnak jótékony hatásáról itt olvashattok többet, nagyon érdekes.
http://www.life.hu/ez-zsir/20130812-nyers-etelek-gyogyito-hatasa-egeszseges-eletmod.html
( Szóval elnézve Őt,-nagyon fitt, és hihetetlen energikus- úgy döntöttem, hogy lassan, lépésről lépésre én is kipróbálom ezt az életformát. Ma már a második napja eszem napi egy adag főt ételt ebédre. Reggel és este zöldséget és gyümölcsöt fogyasztok.)
Este nyolckor elmentünk a bárba, ahol az élőzene szólt, ott alkalmam volt találkozni a másik lánnyal, a rooferrel. Hát kicsit csalódtam, mert nem volt valami szimpi. Ilyen kis túlbuzgó tarisznyás volt, szőke hajú nagyobb darab, mintás polót és pöttyös bő szoknyát viselt, ami csak még terebélyessé tette. Ezen a ponton még nem írtam le. De amikor angolul kérdezgettem, és ő oroszul válaszolt, nah akkor már igazi bunkónak tartottam. Szóval ezek ketten elbeszélgettek egymással oroszul, én meg ott ültem, élveztem az egyébként nagyon jó minőségű, thai banda által játszott élő zenét, nézelődtem, aztán egyszer csak egy magas amerikai srác odalépett hozzám. Látta, hogy unom magam, és meghívott magukhoz biliárdozni. Azt állította, hogy “nincs ki a csapat”, de ahogy az asztalhoz léptem, láttam, hogy nagyon is megvannak… szóval visszanéztem az asztalunkhoz és láttam, hogy az ukrán lány lelépett…én otthagytam ezeket a szájhősöket, és visszaültem az asztalunkhoz. Rooshana el kezdett táncolni, aztán én is csatlakoztam. Az ajtóban állt egy félmeztelen barna bőrű srác. Állt? Ahh… tombolt.. Összesen így hárman táncoltunk. Néha rámosolyogtam az őrültre az ajtóba, aki szemmel láthatóan nagyon kényes volt a testére, mert elég jól ki volt dolgozva. Bár azzal, hogy félmeztelen volt, nekem csak az jött le, hogy nagyképű és fel akar vágni. ( Mint később kiderült a fiú, Deco, brazíl, Ausztráliában él és csak “leugrott vacsorát venni”, amikor meghallotta a zenét, és ezért maradt, és ezért félmeztelen… Haha.) Nagyon nagy szájú volt az a fiú, igazi zsivány, mondta mondta a magáét, ahogy csak az unokatesóm és az öcsém szokta “hódítani” a csajokat. Jól ismertem ezt, nagyon átlátszó volt, és bele mentem a játékba. Imádta, minden egyes “Gyönyörű vagy, feleségül akarlak venni”-megnyilvánulására, reflektáltam. Jól szórakoztam. Deco bemutatta az egyik barátját Rooshanának és lementünk így négyen a tengerpartra a buli után. Nagyon békés volt minden, a Csillagok az égen, ki-be rohangáltunk az óceánba, tökéletes pillanat volt.
Másnap reggel az ukrán lány továbbállt, én egész napos elfoglaltságot találtam magamnak, este 6ra terveztünk egy túrát a Tiger Temple-hez. Hazaértem a megbeszélt időpontra, és elindultunk utunkra. A Temple egy magas hegy tetején van, és igyekeztünk Naplementére odaérni, láttuk a közelgő gomolyfelhőket, de minket ez sem riasztott vissza. 1220 lépcső fok, meredeken felfele, az ég már szürkés kék volt, a távolban szakadt az eső. A szerzetesek, amikor meglátták, hogy felfele tartunk, el kezdték csóválni a fejüket. De mi meneteltünk tovább…Visszanéztem a magasságból, gyönyörű zöld dzsungelt láttam a talpam alatt, a felszálló pára egyfajta misztikusságot adott a tájnak, ami félelmetes és lenyűgöző volt egyben. Az ég sötét szürke volt, de ahogy a Nap lement aranysárgás árnyalat szóródott a hegy oldalra és a völgyre.Lélegzetelállító volt.
A 811 edik lépcsőfoknál el kezdett szakadni az eső, nagyon heves zápor jött, két másodperc alatt csurom vizesek lettünk, és akkor ott, 50 cmre tőlem a sziklába belevágott a villám… A kezemmel a vascsőbe kapaszkodtam, és végig futott az egész testemen az áramütés, leestem a lépcsőről… Borzalmasan megijedtem, csak az volt bennem, hogy nem halhatok így meg, nem halhatok meg Thaiföldön egy hegy tetején, úgy, hogy belém csap a villám. Ugyanakkor megvolt rá az esély. A villámok cikáztak a fejünk fölött, Krabi legmagasabb pontján voltunk, besötétedett. Féltem. Imádkoztam. Észrevettem, hogy amikor pánikban vagyok, vagy félek, akkor kezdem el mondogatni a mantrámat: “Ott vagyok, ahol lennem kell, azt teszem, amit tennem kell.” Menedéket leltünk, de döntést kellett hoznunk, le kell mennünk különben egy egész éjszakára fenn ragadunk a hegy tetőn. Már korom sötét volt. Remegtem, fáztam, féltem. Minden egyes villámlásra összerándultam. Ott, akkor, semmi nem voltam. Egy kis darab porszem, a Jóisten vigyázott ránk. Megláttunk két fiút lefele menni, követtük őket, mély levegőt vettem. A lábam fájt a motorbaleset miatt, a sebem kiázott, égetett és elfertőződött. Mondogattam a mantrámat, majd el kezdtem lépegetni a lépcsőfokokon, óvatosan. Jelen voltam. Kizártam a villámlást, a szakadó esőt, a félelmeimet. Lenyugodtam és lépegettem… fekete minden, a majmok sikítozását hallottam a fejem fölött, és éreztem a mozgásukat, ahogy ugrálnak izgatottan. Nem néztem fel, mindig csak a következő lépcsőfokra koncentráltam. Majd leérve hálát adtam Istennek, hogy a kezében tartott és vigyázott rám. A megnövekedett adrenalintól olyan állapotba kerültem, ami a boldogság egy különös formája volt. Végigáradt ez az érzés a testemen, leültünk még az egyik épület teraszára, és néztem az esőt… békét kötöttem a természettel, és többé nem voltam kicsinyke porszem, hanem a része voltam az egésznek, az egész Isteni gépezetnek. Csodálatos volt.
Gyönyörû!