Koh Samet weekend

Koh Samet, sziget Bangkoktól dél- keletre. Ban Changtól csupán 2 óra publik tuk tukkal és hajóval. Az egész hét nagyon nyugis volt, munka után minden nap mentem spinningre, a suliban a diákokkal nincs igazán gond, kicsit úgy érzem, mintha az idei osztályaim jobbak lennének, mint a tavalyiak voltak.

A nyugis, egyedül töltött hét után nagyon vártam már a hétvégét, mert Angelával elterveztük, hogy eljön hozzám csütörtökön és pénteken suli után indulunk Koh Sametre, hogy ott töltsük a hétvégét.

Angelat a programomból ismerem, ő is ugyanazon szervezet keretein belül tanít angolt, egy magániskolában Bangkokban. Így találtunk egymásra. Angela lengyel- ukrán szülők gyermekeként született és Kazahsztánban nőtt fel, ahol oroszul kommunikál családtagokkal, barátokkal. Elég különleges keveréke nemzeteknek, nyelveknek, talán ez a szituáció a  politikai és történelmi alakulások következménye a 80-as évek végéből. Nem is igazán találja a helyét, hangoztatja is folyton nem tudja hol vannak a gyökerei. És egy egyszerű kérdésre, -mint például ” Honnan jöttél?” – kábé 2 percen át tart, mire válaszol.  Bírom Angelát, sok esetben egyezik véleményünk dolgokról, helyzetekről. Bár ő egyke, szóval nincs rajta ez a tesó által hagyott nyom, hogy nem kényeskedünk,  meg nem vesztegetjük az időnket fölösleges hülyeségekkel, ezeket a dolgokat én 9 évesen megtanultam, az öcsém jó tanár, aki megmutatja, hogyan legyek kúl!

Angelával kapcsolatban még egy érdekesség, hogy átváltott a muszlim vallásra, megrögzött arab mániás. Tisztelem, de nem értek vele egyet. Mint ahogy a vallásokkal általában nem értek egyet.

Ezek a különbözőségek, de nagyjából ő is minden körülmény között meglátja a jót, a pozitívat, a szépet és az örömködni valót, állandóan dumálunk meg viháncolunk.

Eljött a csütörtök, fél 6 körül ért ide. Mondtam neki, hogy úgy készüljön, hogy 7 kor megyünk spinningre. Nagyon lelkes volt, elvittem az edző terembe, tetszett neki nagyon. A spinning isteni volt, kihajtottam magamból minden stresszt, elvárást, csalódottságot, düht, magányt, mindent. ( Mert kicsit hiányzott A. , aki pár napja eltűnt az életemből… )

Angela is élvezte, az óra után beültünk vacsorázni, jó kis este volt. Hazaérve a telefonom automatikusan csatlakozott a wifire, amikor láttam, hogy Bangkokban kijárási tilalmat rendeltek el. Jöttek sorra az smsek, a facebookon a Bangkokban élő barátaim által megosztott hírek között szemezgettem. Ledöbbentem. Megijedtem. A katonaság tartja kézben a rendet. Ennek sokan- a király pártiak- nagyon örültek. Számomra mégis ijesztő volt a tény, hogy gépfegyveres katonák vannak az utcán. Tudniillik azt is, hogy ezek a thaiok, képesek megőrülni… elég kiszámíthatatlanok. ( Gyorsan pár mondatban mi is történt. Korábban  a királypártiak tüntettek a miniszterelnök(nő) leváltásáért. Hitték azt, hogy a korábban leváltott ex miniszterelnök, Taksin irányítja a jelenlegi minisztert, aki egyébként Taksin lány testvére. Taksint korábban korrupcióval vádolták. 1 hónappal ezelőtt leváltották a miniszterelnöknőt. Most azonban a Taksin pártiak készültek utcára vonulni, hogy tüntessenek. Taksin pártján a farmerek állnak, akik nem túl iskolázottak, és elég eltökéltek. A király párti katonaság kivonult az utcára, hogy békés módon rendet tegyen. A király és  Taksin szemben áll egymással, míg a katonaság király párti,addig a rendőrséget Taksin irányítja bábuként. Csütörtök este elrendeltek este 10től kijárási tilalmat, hajnal 5 ig. Pénteken az állami iskolákban szünetet rendeltek el. )

A fejemben cikáztak a gondolatok, olvastam a CNN , a BBC híreit, beszéltem a thai barátaimmal. Forrong az egész világ. Szíria, Krím, Thaiföld, Afrika, Palesztina, árvizek a Balkánon… mindez a teljesség igénye nélküli felsorolás. Olyan mintha az ajtónkban lenne a Világ vége, mi meg úgy élünk, mintha halhatatlanok lennénk. Mindez a pénz, a hatalom miatt, jajjaj emberiség….

A történtek hatására már péntek reggel indultunk Koh Sametre. 2 és fél órás út volt, és megérkeztünk. Az idő csodás, verőfényes, már a

hajóról láttam a gyönyörű partot a türkiz óceán vizét.

A sós víz illata, a hűvös szellő mint valami varázslat hatott rám, és hatalmas mosolyt csalt az arcunkra. -“Wow megérkeztünk a Paradicsomba!”

A szállásunk a legcsodálatosabb tengerpart mellett volt, Diamond Beachen, csodás kilátással, fehér homokkal. Imádtam. Lepakoltunk és mentünk is egyből a partra, ahol tökéletesen nyugodt hangulatban kerültem meditatív állapotba, a fülemben a kedvenc zeném, és átadtam magam a pillanatnak, az itt és mostnak. Délután 5-ig voltunk a parton, aztán átöltöztünk vacsorához. És a tengerparti étteremben thai ételt ettünk, aztán este 8 kor kezdődött a nagyon színvonalas fire show, ami láttán tátva maradt a szám. 9 thai fiú, alacsonyak, olyan 20 év körüliek, de olyan vadság, olyan profizmus volt bennük, hogy engem az egész hangulat magával ragadt. Mindegyik tele tetoválva, akrobatikus mozgással játszottak a tűzzel. Közvetlenül a vízparton mutatták be produkciójukat. Imádtam.

Az este nyugodtan telt, nem volt sok turista, és akik voltak azok többnyire thaiok. Éjfél körül mentünk lefeküdni.

Másnap nyugisan megreggeliztünk, a wifi teret adott az online perceknek, 10 körül lementünk a tengerpartra, hogy újabb beacht fedezzünk fel. Sikerült is, épp örömködtünk, és megkértünk egy fiút, hogy készítsen rólunk képeket. Így ismerkedtünk meg Jannal, aki német és  gyakornokként dolgozik a Boschnál 3 hónapig Bangkokban. Jan ezután velünk lógott. Nagyon kedves, nyugodt, udvarias fiú… jófiú. 23 éves. Megszerettük. Délután 2 kor megvacsoráztunk majd tervet készítettünk a nap hátralevő részére. Megbeszéltünk, hogy elmegyünk egy másik Beachre, a sziget másik felén Ao Wai-ra. ( Ezt imádtam a legjobban egyébként.) Szóval Ao Waira Jan a motorjával ment, mi pedig fizettünk egy terepjárós pasinak, hogy vigyen el minket. A fickó totál bolond volt, a terepjáró csomagtartójában ültünk, az út föld út volt, sofőrünk,mint egy ralley versenyző, mi meg sikongattunk, élveztük nagyon, a hajunkat lobogtatta a szél, az arcunkat az égnek szegeztük …

Megérkeztünk arra a csodás helyre, alig voltak páran, maga volt a Mennyország. Kis öböl, a partra behajoltak a pálmafák… csendes, békés hely.

Jan is megérkezett. Egyeztettünk a következő állomást illetően, Naplemente. A sziget másik oldalán volt a part ahonnan nézhettük a Naplementét. Most csak egy opció maradt, 3an robogózunk át a következő állomásra. Jan félt, mi meg teljesen izgalomba jöttünk, és így is lett… átrobogoztunk! Csodás volt a naplemente, bohóckodtunk, úsztunk… szürkületig a tengerben.

Az estét is hármasban töltöttük, vacsora, fire show… Igazán relaxált, kellemes hangulatban telt.

Eljött a vasárnap, délben terveztük elhagyni a szigetet. Bár nekem semmi kedvem nem volt “hazamenni”… Olyanok voltunk mint valami morcos gyerek csoport. Alig szóltunk egymáshoz, fájó szívvel bandukoltunk a sétáló utcán, a kikötő felé. Felidéztük a legjobb élményeket, a hajón a lábunkat a víz fölé lógattuk… szavak nélkül élveztük az utazást. A szárazföldre érve elváltunk egymástól, a srácok visszamentek Bangkokba, én pedig az irányt Ban Chang felé vettem. A helyi tuk tukon mellém ült egy thai kislány, a családjával volt, az apukája fehér volt. Apuka, anyuka és a két lány. A picike lány mellettem, az úton a fejét az ölembe hajtotta és úgy utazott, szó nélkül egymás szövetségesei lettünk, ott pihentette a szemét és a fejét.

Annyira boldog voltam, sírni tudtam volna az örömtől. Mögöttem egy csodás hétvége, a tuk tukon utazva éreztem az eső illatát, és a kislány az ölembe hajtott fejjel… közben a kedvenc zenémet hallgattam….