Koh Samui, itt töltöttem a hosszú hétvégét. Négy napos buddhista holiday volt. Azt pontosan még nem derítettem ki,hogy mit is ünnepeltek, a lényeg az, hogy egy kicsit kimozdulhattam, és utazgathattam. Egyedül. Mostanàra màr nagyon élvezem önmagam társasàgàt, azt csinàlok, amit csak szeretnék, nem kell senkire se vàrnom, akkor eszek-alszok-strandolok-várost nézek, amikor csak akarok. A minap olvastam Elizabeth Gilbert-től, -az “Ízek, imàk szerelmek” íròjától egy cikket, amiben arról ír, hogy “Tanulj meg egyedül lenni!” Mit is ért Ő ezalatt? Sok ember rohan egyik szakítás után a másik kapcsolatba, anélkül, hogy “gyász” időszakot tartanának az Életükben… Nem hagynak időt maguknak, mert egy percet sem szeretnének egyedül tölteni, szükségük van arra, hogy mindig legyen mellettük valaki. Kapcsolatfüggők, ahogy a szakzsargon nevezi őket. Pedig ahhoz, hogy jól érezzük magunkat egy kapcsolatban vagy akár egy társaságban, elengedhetetlen, hogy tudjuk kik is vagyunk valójában. Mik az erősségeink? Mik a gyengeségeink? Elfogadni, és szeretni magunkat, hogy a körülöttünk zajló eseményeket ne a személyünk elleni támadásnak vegyük.
Az egyedüllét megtanít mindenre,amit magadról tudnod kell… Abban a percben,ahogy szeretettel fordulsz magad felé, szétszóród ezt az érzést magad körül és hatványozottan kapod ezt vissza a környezetedtől. Megtanultam elfogadni másokat, és visszanézve butànak tartom azokat az élethelyzeteket, amelyekben görcsösen meg akartam változtatni valakit, a saját elvárásom szerint. Holott ki vagyok én, hogy elvárásokat támasszak valakivel szemben? Elizabeth Gilbet arról is írt ebben a cikkében, hogy el kezdett úgy viszonyulni saját magához, ahogy szerette volna, hogy egy párkapcsolatban bánjanak vele. Például a legfinomabb étkekkel kényeztette magát, vagy kedves szavakkal beszélt magához. Mióta olvastam a cikket ezt én is átvettem ezt tőle. Jól érzem magam a bőrömben.
Már kevés időm van hátra, a Koh Samui útról hazatérve realizáltam, hogy 1 hét, ennyi maradt itt Ban Changban. Vége. Megint elköszönés, megint tovább lépés. Olyan mintha az egész életem Goodbyeok-ból állna, már össze sem tudom számolni, az elmúlt egy évben hányszor búcsúztam el, összeszorult torokkal, a szememből ki-nem csorduló könnycseppekkel. Idővel mélyebb a kötődés, ezeket a gyerekeket nagyon nagyon megszerettem, mindig felvidítanak, mindig megmelengetik a szívemet. Egyszerűen olyan mélyen érzem az emberek érzéseit, hogy szétfeszít ez az érzés. Szombaton például elmentem edzeni, és egy új edző tartotta a Body Combat-ot. Kis duci. ( Az összes kedvenc edzőm felmondott, nincsenek többé. Pedig ők voltak a lelkei az edző teremnek.) Mindegy,új Body Combat edző, nem fitt, és egy trainernek fittnek kell lennie. De az a fiú, Úristen! Annyira lelkes volt, annyira keményen csinálta, meg se állt, jött, segített, harcolt. Megéreztem a bizonyítási vágyát, megéreztem azt, hogy igen, kis ducin kiáll ide , elém, el kezdi csinálni, boxol, harcol, jót akar, hozzám lép, segít. Nagyon szerettem a korábbi oktatókat, de az óra után odamentem ehhez az új fiúhoz. Mondtam neki, “tudod, adj időt az embereknek, légy türelmes, el fognak fogadni.” Aztán mélyen a szemembe nézett és azt mondta: “Köszönöm, tudom, hogy nem vagyok fitt, de 5 éve boxolok, és szeretem, amit csinálok.” Megveregettem a vállát és hozzá tettem: “Akkor minden rendben lesz!”
Ma reggel korán reggel ketten voltunk az irodában Warrennel, teát készítettem neki. Amikor belépett a takarító néni, thaiul kezdett beszélni, és mutogatott rám. Ez a Nő a tettes társam, mindig csevegünk valamit, bár nem beszélünk közös nyelvet, de megértjük egymást, szoktam neki teát csinálni, meg pirítóst kenni. Nagyon megszerettem őt, korábban olyan érzésem volt, hogy senki nem veszi őt észre, bezzeg ha nem tenné a dolgát az mindenkinek feltűnne. Szóval a kedves takarító néni. Épp teázunk,amikor mond valamit, kérem, hogy mutogassa, aztán megértettem, hogy arról beszél, hogy elmegyek. Mondtam igen, aztán egy hosszú thai monológba kezdett, amiből semmit nem értettem, csak azt, hogy a végén elcsuklott a hangja, nekem addigra már patakokba folytak a könnyeim. Elővette a telefonját és megkérte Warrent, hogy készítsen rólunk egy közös képet. Így indult a reggelem… nehéz… nehéz ez a sok Goodbye!
Kommentek