Lagúna a dzsungel közepén

Az Újév ünneplése után fogtam magam, és a hátizsákomat és újra útra kerekedtem, ezúttal Galle irányában. Galle egy kikötőváros, a sziget nyugati partján terül, ide érkeztek a hódító hajók: a portugálok, a hollandok és az angolok. Gallétól északra fekszik Hikkaduwa, a terv az, hogy itt töltöm az elkövetkezendő 1 hetet. Napközben a tengerparton heverészve, szállásom pedig a dzsungel közepén egy lagúna mellett. Vendéglátóm egy magyar fiú, kíváncsi voltam a történetére, végül nem tudtam meg a hét nap eltelte után sem, bár sokat kérdezősködtem. Az egészben az a legdurvább, hogy ezalatt az egy hét alatt, ő szinte semmit nem kérdezett rólam. Egyetlen dolgot csupán, hogy tudtam magyar akcentussal Thaiföldön angolt tanítani, ezt is kicsit arrogáns fellengző módon, össze is vesztünk miatta, mert el kellett magyaráznom neki a dolgok értékmérőjét, és azt miért lehettem én hatékonyabb tanár, mint például az anyanyelvi szinten beszélő amerikai kolléganőm. De ez egy másik sztori. Mindezt a második napon.
A hely, ahol lakott csodálatos volt, tényleg a lagúna mellett, a dzsungel közepében, gyönyörű kerttel, zöld növényekkel és virágokkal mindenütt, egy két külön lakrészből álló ikerház szerűség, frissen felújítva, hálószoba, fürdőszoba, konyha. Nagyon szép, kellemes berendezés, letisztult, trópusi stílusban, pasztell színekkel. Egy saját lakosztályt kaptam magamnak, egy lakótárssal, ugyanis az előző couchsurfer még ott töltött egy éjszakát. Emilie, Dániából, egész este beszélgettünk egy üveg Irsai Olivér mellett, amit én vittem magammal, hogy hazai ízeket varázsoljak a trópusokra. Emilie, 28 éves , Világutazó, nagyon sok közös van bennünk, bár számomra az ő sztorijai lélegzetelállítóak voltak. Elmesélte, hogy elment Ghánába, hogy anyagot gyűjtsön a szakdolgozatához. Az ottani emberek közösségi média használati szokásairól. Arra jutott, hogy a ghánaiak randi oldalként használják a facebookot, ezért fordulhat elő az velünk, hogy random afrikai férfiaktól kéretlen facebook üzenetet kapunk. Nagyon érdekes volt, amikor elmesélte, hogy miként keveredett Ghánában. Az ország egyáltalán nincs kiépítve tömegközlekedési eszközök szempontjából, így napi egy busz átrobog a sivatagon. Alapszabály, hogy sötétedés után, már ne legyen senki az utcán, nincs áram ellátás, ezért fontos, hogy estére már mindig legyen szállása az embernek. A számomra egyik legelképesztőbb és legfélelmetesebb sztori az volt, amikor elmesélte Emilie, hogy késsel a kezében aludt el éjszaka. A busz, amivel utazott megállt a faluban, ahol volt 10 ház. A sofőr megállt és lerakta. Mondták neki, hogy jön a következő busz, szálljon le, és várja meg azt. Sötétedett, ott várt, várt. A falu összes lakója kijött az utcára, és nézte őt. Egy öregasszony odament hozzá, és azt mondta neki, hogy itt már nem jön több busz. Erre ő kétségbeesettségében kiállt stoppolni. Jött egy nagy kamion, megállt. Öt hatalmas fekete férfivel. Ekkor már azt mondta Emilie, hogy bármi történhet vele, ő már megadta magát a sorsnak és a jóakaratnak. Maguk közé ültették a férfiak, és rekedtes mély hangon megkérdezte tőle az egyik: „Egyedül utazol?” És nem félsz? hahahha- majd el kezdtek nevetni, mind az öten, ez a fehér lány ott ült közöttük, és isten tudja mi járt csak a fejében. Végül eljutott a megadott helyre, ahol el kellett jutnia. Egy „hotel menedzser” már várta, erre ő megnyugodott, sötét volt, a hotel menedzser elvezette úttalan utakon, a sötétben, majd szintén rekedtes mély hangon közölte vele: „Kényszeríteni foglak, hogy gyere hozzám feleségül és elmegyek veled a hazádba.” A lány már feladta, nem tudta, mit higgyen, gondoljon. A hosszas séta után egy fa bungalowhoz értek, ez volt a „hotel”. Nagyon kísérteties, koszos, és félelmetes volt a hely. Mondanom se kell, hogy jócskán több pénzt kértek tőle ezért az egész manőverért, mint amit valójában kellett volna fizetnie. Becsukta maga mögött az ajtót, a nagy fekete férfi rekedtes hangon, nyugtatgatta: Ne aggódj, itt kinn leszek, és az ajtód előtt alszok majd. Ekkor már a lány azt gondolta, jobb lenne, ha nem lenne ott az az ember az ajtó előtt…és késsel a kezében próbált elaludni, mikor nagy nehezen sikerült, arra ébredt, hogy valami csiklandozza az arcát, lassan kinyitotta a szemét, amikor meglátott négy lábat, és egy szőrös hasat, és egy patkányt alul nézetből. Egy patkány mászott az arcán, ahogy felkelt a nap, ő fogta magát és elhúzta a csíkot. Azt hiszem, Ghánát kihagyom, mint úti célt.
Sokat beszélgettünk, nevettünk, történeteket osztottunk meg, arról, hogy miként változtat meg bennünket egy-egy út, és mennyire kinyílik a szemünk a Világ felé,ha elhagyjuk a komfortzónánkat.
Egyetértettünk abban, hogy a mi komfortzónánk abban rejlik, ha elhagyjuk azt és folyton kihívásokat keresünk, és megmérettetjük magunkat különböző szituációkban. A kulcsszó az alkalmazkodás. Hány féle alakot tudunk ölteni, mégis megőrizve saját magunk, belső igaz énjét .
A vendéglátóm érdekes figura, rosszat nem nagyon szeretnék írni róla, inkább csak azt mondom, mit tanultam tőle:
Megtanultam azt, hogy mindenkinek van története, és bár a tettei alapján véleményt formálhatunk valakiről, nem tudjuk milyen csomagot cipel magával, mert valahol nagyon mélyen elrejtette az igaz énjét, mert egy olyan világ értékrendjét képviseli, amiben a pénz, és a külsőségek dominálnak, ahol mindennek van ára, semmi sincs ingyen, és nem gondolkozunk a dobozon kívül, mert a doboz, amiben élünk egy általunk felépített valóság.
Megtanultam, hogy mindig van elég. Mindenből. Pénzből, szeretetből, türelemből, nyitottságból, hallgatásból.
Megtanultam, hogy az emberek szeretik hallatni a hangjukat, még ha az is az ára, hogy soha nem tudják meg a tiédet.
Megtanultam milyen könnyű úgy ellavírozni, hogy senki nem tud rólad semmit, mert az emberek nagy részét, nem is érdekli igazán ki is vagy te,honnan jössz vagy hova tartasz. Megtanultam, hogy könnyű mások rendjéhez alkalmazkodni. Felfedeztem, hogy nem akarok negatív energia közelében menni, és tudom mikor kell lelépni. Bár luxus körülményeim voltak a dzsungelben, mégse volt komplex, valami hiányzott, hiányzott az igazság. Közel voltam, hogy megtudjam, de meglehet nem is voltam igazán kíváncsi rá. Sosem szabad elfelejteni, hogy a csend is egy válasz, és van úgy, hogy jobban érzed magad csendben valaki társaságában, mintha meghallanád a gondolatait. Mert amit mond ijesztő, és taszít. Ezért hát hallgatsz.

Van ennek a fiúnak egy sri lankai barátja Puji. Ez az ember nagy hatással volt rám, a története. Valószínű én is nagy hatással voltam rá, de gyorsan összeraktam a képet és igyekeztem csírájában elfojtani ezt az egészet. Szóval Puji, 37 éves. Halat exportál Európába, főként Angliába. Korábban exportált a Tesconak, most „csak” a Morrisonsnak. Elég nagy piac. Négyen vannak testvérek, ő a legkisebb, 19 évesen kezdett el dolgozni ebben az iparágban, ahol a bátyja- aki akkor már Angliában élt- állást ajánlott neki, és kitaníttatta a tengeren. Kezdve a kemény munka részével. A tengeren kezdte a halászást, ami azt jelenti, hogy 20 napokat töltött a nyílt tengeren halászással, úgy , hogy nem láttak szárazföldet. Aztán a testvére elküldte dél- Francia országba és Spanyolországba, hogy tanulja meg, hogyan működik a halászat Európában. Ekkortájt ismerkedett meg a feleségével Sri Lankán, mert közben hazajárt. A bátyja akkoriban mondogatta neki, ha Európába jössz, megismerkedsz egy fehér lánnyal és nem mész vissza a feleségedhez. Puji szülei, nem örvendtek az ötletért, hogy ezt a lányt vette feleségül, mert alacsonyabb társadalmi osztályból származott, és aggódtak, hogy a fiuk, nem lesz boldog ezzel a lánnyal. Ekkora már Puji, jól keresett, vett egy darab földet Sri Lankán és házat épített, magának és a feleségének, így a szülei nem tudtak beleszólni többet. Az üzlet kezdett beindulni, jól keresett, hónapokat utazott Európában, és az Indiai-óceánon, valamint akkoriban kezdte a halászást a Fülöp- szigeteken. Egy nap, amikor hazament, a felesége lecserélte a zárat. Nem tudott bemenni, abba a házba, amit saját maga épített. A pénz, amit megkeresett, az adók miatt a feleség számlájára ment. Ez üres volt. A felesége elosztogatta a rokonai között, majd alá akart íratni vele egy papírt, hogy a továbbiakban még több pénzt ad neki. Puji ekkor mondta neki, hogy jobb, ha megtartja a házat, ő pedig el akar válni. A nő ekkor meg akarta ölni, és mivel Puji családja elég ismert Sri Lankán, a nővére magas beosztású ügyvéd az Igazságügyi Minisztériumba. Puji egy éjszaka, kiment szórakozni, pár férfi odament hozzá, és mondta, hogy a feleséget felbérelt bennünket, a te pénzedből, hogy öljünk meg. Aztán valahogy elcsitultak a kedélyek, sikerült elválniuk, most saját házában lakik egyedül, többnyire nem kommunikál a helyiekkel, mert mindenki két lábon járó bank automatának nézi, nagyon sokat dolgozik, hogy elterelje a figyelmét ezekről a dolgokról, próbál átlagos életet élni, azáltal, hogy mindig elfoglalja magát.
Miután mindenki elment Emilie és és Puji, maradtam még 2 napot ezen a helyen, élveztem a csendet,a személyes teret, és a tenger közelségét.
Már éreztem, hogy ideje továbblépni, elég a turistáskodásból. Felvettem a kapcsolatot Alvaroval, akit még a szilveszteri bulin ismertem meg, mert láttam, hogy egy árvaház munkálatainál segédkezik. Éreztem, hogy közöm kell, hogy legyen ehhez a projekthez. Írtam neki, hogy szombaton mennék, mondta, hogy jó is neki, mert épp Galle közelében vannak, és akkor mehetünk együtt. Szombat reggel 10 kor találkoztunk a Galle buszmegállóban, egy fehér kisbusszal érkeztek. Gee Hun és Alvaro, és a szállásukon hagytak, egy svéd lányt, akit felveszünk és megyünk is tovább.
A svéd lány, egy eredetileg fülöp-szigeteki lány ,aki Svédországban nevelkedett 6 éves kora óta. Két oldalt felnyírt haj, a karján tetkó, és hozzá van ragadva a telefonjához. Szimpatikus egyébként, egyből. A lány Maureen. Szóval így vagyunk mi négyen, Maureen, Alvaro, Gee Hun és én.
Gee Hun egy török férfi, aki Németországban nevelkedett. A végtagjait betegség érte, így rövidebbek, a karja és a lába, így kb 150 cm magas. De a lelke annál nagyobb. Óriási. Azt hiszem ilyen szép emberrel még soha nem találkoztam, bár Ő saját magát csúnyának látja, de jó érzés meglátni azt a szépséget másokban, amit nem a szemeddel nézel, sokkal inkább a lelkeddel. Magic Man-nek hívja a közvetlen és a távolabbi környezete. Mert bámulatos trükkökkel, kártya játékokkal kápráztatja az érzékszerveket. Egy igazi illuzionista. De nem volt ez mindig így. Mondta, hogy gyerek korában, tinédzserként, kipróbálta az összes fajta drogot, amit lehetett, és kocsikat tört fel Németországban. Saját magát bűnözőnek nevezte . Aztán elkapták, mert az egoja csapdába csalta. Fel akart vágni a többiek előtt, milyen jó a kocsi lopásban, és elkapták a rendőrök. Később el kezdett dolgozni egy bankba, ahol saját maga állítása szerint nagyobb bűnöző lett, mint amilyen az utcán volt. Egy karácsonyi party alkalmával, látta a többieket berúgni, és megmutatkozott mindenkinek az igazi oldala, ekkor már nem akart a része lenni annak az egésznek. Nem tetszett neki, amit látott, az értékrendszerek, az emberek gondolkodásmódja, ki akart szállni és ki is szállt. Azt hiszem, itt kezdtem el, egyfajta párhuzamot érezni. Vannak ilyen felismerések, hogy kívülről látsz egy szituációt, tisztábban látod, és döntéseket hozol. Mikor eljöttem Sri Lankára, az otthoni életem beragadt. Beragadt egy szituációba, és nem szeretek beszorulva lenni. Ki kellett lépnem a szerepből, visszatalálni saját magámhoz, hogy véleményt alkossak, és döntést hozhassak. Tudtam azt, hogy én magam alkalmazkodok a körülöttem lévő valósághoz, és ahelyett, hogy a körülöttem lévő valóságot alakítottam volna saját formámra, elvesztem benne. Pedig ez nem én vagyok. Szóval ki akartam lépni a nyelvsuliból, eldöntöttem. Nincs több dolgom vele. Úgy érzetem, hogy elvesztem ebben a helyzetben, a munkában. Olyan emberekhez kerültem közel, akikkel valószínűleg soha nem is beszéltem volna, mert nincs közöm hozzájuk. Totál különböző Világok vagyunk. Kíváncsiak, méregetnek, de senki nem őszinte körülötted, mindenki tele van elvárásokkal, adod a kisujjadat és kell minden. Aztán döntesz, jó tessék, itt van minden. Mindenem odaadom, és jön a kérdés a fejembe, képes vagy-e az egész csomagot elfogadni? Az egész Szili Zsuzsit. Az egész komplex lényemet. A nőt, aki tolókocsis sri lankai gyerekek arcát simogatja, miközben legyek lepik el mindenhol, a nő aki tűző napon falat fest, a nőt aki betont kever, a nő aki kiáll magáért, és megmondja, hogy húzz el a francba, ha nem vagy elég tökös, hogy felvállald. A nő aki játékot játszik veled, és igazából élvezed minden percét, mert ha csontodig mar is a fájdalom néha, jó érzés, hogy ott van az életedben. A nőt, aki kiül veled a verandára egy szál cigi és egy pohár bor társaságában, hogy meghódítsátok a világot, és 5 percenként más témákról beszéljetek. De nagyon eszesnek kell lenned, hogy lépést tarts vele, mert az agy menetét, nagyon nehéz követni. A nő, aki a társaságban beszélgetőpartnere mindenkinek. A nő, aki őszinte és megmondja, amit gondol, de cserébe el is várja az egyenes beszédet. A nő, aki a rövidebb utat választja, hogy több ideje legyen igazán lényeges dolgokra. És mik az igazán lényeges dolgok számára? Tervet készíteni, és kivitelezni azt, felöltözni, és beszélgetni a barátokkal, bekuckózni, repjegyet venni, és a hátunk mögött hagyni mindent. Utazónak lenni, és nem turistának. Megérteni a dolgok miértjét. Belehelyezni magát mások helyzetébe.
Nem kell félned, ha elfogadod az egész csomagot, nagyon boldog leszel, szabadságot kapsz és teret, de ezalatt mindig ott leszek melletted, mert ismerlek annyira, hogy tudom, mikor kell háttérbe vonulnom, és mikor kell jelen lennem. Azt hiszem én is ember vagyok, akinek kell a figyelem, akinek kell a jó szó, az elismerés. Azt hiszem mindennél fontosabb, hogy felemelj, és adj szárnyakat, hogy repülhessek, ha ezt megteszed mindig visszarepülök hozzád, és boldoggá teszlek.
Azt választom valóságnak,amit akarok. Felmerült a kérdés bennem, hogy elintézem a dolgaimat otthon, kiadom a lakást, és visszajövök, hogy részese legyek ennek az egésznek, vagy hazamegyek és visszailleszkedek abba az életbe, amiből ki akartam szállni. De egyedül nem tudom csinálni, nem is akarom igazából. Túl sok energiát vesz el, hogy ott van annyi ember körülötted, mégis minden egyes este egyedül fekszel le aludni. Barátokat mindig találhat az ember. Több mint 2 hét alatt rengeteg barátot szereztem magamnak, ezek a dolgok mindig pótolhatok. Nekem egy férfi kell az életembe! Kész, ha nem jön visszajövök, és segítek ezeknek az embereknek, akiknek igazi problémáik vannak és nem csak ülnek a babérjaikon, és sajnálják magukat, holott mindent megtehetnének azért, hogy jobb életük legyen, és alkossanak valami igazán fantasztikusat, és életet adjanak az éveiknek.